Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948
I. „Kimondták az ítéletet felettem..." Janics Kálmán: Fenyegetések sodrában
volna dél felé, a katonai helyzet alakulása miatt azonban 1945 tavaszán dél felől mozgott észak felé. Ezért írja S. Cambel, hogy a magyaroknak nem volt hová „futni". Samuel Cambel téves meggyőződése tovább élhet, pedig a valóságban 1945-ben a dél-szlovákiai magyaroknak semmi okuk sem volt a menekülésre, lakhelyét önként senki nem hagyta el, sem bűnuidat, sem félelem nem volt jelen, ezt pontosan kimondhatom, mert közöttük éltem és mindenre emlékszem. Ugyanúgy nem féltek, mint a finnek, románok, bolgárok, olaszok és mások. Cambel úr csak azt tudja bizonyítani, hogy nem ismeri a magyar kultúrát és közéletet. Ezt hely hiányában egy különös mondatával igazolom: „Eszterházy K.-nak, a fasiszta Magyar Nemzeti Párt hajdani vezetőjének, a cseklészi magyar grófnak a nagybirtoka..." (291.1.) Ebben az egy rövid mondatban öt hiba van: A politikus magyar gróf Esterházynak írta a nevét, Jánosnak hívták, tehát K. nem lehetett, nem cseklészi, hanem nyitraújlaki földbirtokos volt, sohasem volt a Magyar Nemzeti Párt „vezetője", végül 1938 őszéig még a Hlinka-pártot sem minősítették fasisztának. (Ilyen helyezkedés mellett nem meglepő, ha az 1946. évi deportálást könyvének 317. lapján „toborzásának nevezi.) A magyar lakosság elűzésének terve Beneš környezetében született Londonban már 1943-ban, Szlovákiában azonban kezdetben hidegen és elutasítóan fogadták, de 1945 elején elindult az általános éles hangú propaganda a magyarokkal való leszámolás érdekében. Bevetették a társadalmi és gazdasági érveket, hogy a jó termőföldeken csak magyarok élhetnek. A magyar kérdés azonban nem volt azonos a német kérdéssel, ezért húzódott Potsdamig. Az alapvető magyar érdekek a Kassai Kormányprogram áprilisi meghirdetése után már akadályokba ütköztek, a községek magyar irányítói eltűntek, helyüket megbízott személyek foglalták el, a helyi hatalmat minden magyar községben idegenből érkezett személy vagy csoport vette át. A lakosságcsere-egyezmény aláírása után, 1946 elején a szlovákiai magyar polgár számára minden bizonytalanná vált, kiosztották az úgynevezett „fehér lapokat" az áttelepülésre ítéltek számára, de háromszor annyi személynek, mint ahányat az egyezmény keretében később sikerült áttelepíteni. Voltak tehát „fehér lapos" polgárok, a többi számára rendületlenül hirdették az erőszakos áttelepítés fenyegetéseit, de csak szavakban és hangvételben, erőszakoskodásra sehol sem került sor. (Hogy magam10