Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona (Bratislava. Madách, 1981)

Előszó

109 Rimay János Eperjesen és Wittenbergben végezte. 1683-tól a kassai gimnázium, majd 1684-től az eperjesi kollégium tanára és igazgatója. Amikor Eperjes a császáriak kezébe került (1687), elhagyta a várost, s a lengyelországi Toruňba ment tanárnak. 1705-ben visszatért. Latin nyelven megírta a mo.-i protestáns iskolák és az eperjesi vértörvényszék történetét. — F. m.: Theatrum Eperiense, sive laniena Eperiensis (1687, latin és magyar szöveggel megjelent: Liptószentmiklós, 1931). g Ribini János (Krencs, 1722. jan. 22. — Pozsony, 1788. aug. 8.): ev. lelkész, egyháztörténeti író. Jobbágysorból emelkedett ki. 1740-ben Bél Mátyásnál házitanítóskodott, majd a jénai egyetemen tanult. 1758-tól Lőcsén, 1759-től Pozsonyban lelkész, majd esperes. Egyháztörténeti műve ma is forrásértékű. — F. m. : Oratio de Cultura Linguae Hungaricae (Sopron, 1751); Memorabilia augustanae confessioni... in regno Hungáriáé ... (I—II., Pozsony, 1787— 1789). írod.: Németh Sámuel: R. J. (Soproni Szemle, 1941). g Riedl Frigyes (Ladomér, 1856. szept. 12. — Bp., 1921. aug. 7.): irodalomtörténész, esszéista. R. Szende fia. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1904-től haláláig a budapesti egyetemen tanított. — F. m. : Arany János (1887) ; A magyar irodalom fő irányai (1896) ; Petőfi Sándor (1923) ; Vajda, Reviczky, Komjáthy (1932); Madách (1933); Vörösmarty élete és müvei (1937); A magyar dráma története (I—II., 1939-1940). írod.: Horváth János: R. F. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, 1928); Gyenes István: R. F. (1937); Zolnai Béla: R. F. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1956). g Riedl Szende (Besztercebánya, 1831. márc. 15. — Bp., 1873. okt. 15.): nyelvész, lapszerkesztő, R. Frigyes apja. Besztercebányán érettségizett, majd a nagyszombati papneveldében tanult. A szabadságharc idején szülővárosában nevelő, majd Lőcsén gimnáziumi tanár. 1854—1860 között a prágai egyetem magyar lektora volt. Itt 1860-ban Irodalmi Lapok címmel hegeliánus szellemű folyóiratot szerkesztett. Lefordította a Rukopis královodvorský néven ismert cseh irodalmi hamisítványt (1857). A szláv— magyar kölcsönösség első úttörői közé tartozott. — F. m.: A magyar nyelvrendszer alapvonalai (Prága—Lipcse, 1859); A német irodalom kézikönyve (Bp., 1866); Van-e elfogadható alapja az ikes igék külön ragozásának (1837). írod.: Sas Andor: R. Sz. •hídverési kísérlete a cseh és a magyar szellemiség között a Bachkorszak Prágájában (Bratislava, 1937); Kemény G. Gábor: R. Sz. (Irodalomtörténet, 1950); Komlós Aladár: Irodalmi ellenzéki mozgalmak a XIX. század második felében (1956). g Rimay János (Alsósztregova, 1596 — Divény, 1631. dec. 11.): költő, Balassi Bálint legjelesebb tanítványa és követője. Evangélikus birtokoscsaládból származik, amely rokona volt a Balassi és a Madách családnak is. Alig volt tizenkét éves, amikor Balassi Bálint elküldte hozzá verseit, hogy véleményt mondjon róluk. Mint hazafias költő titkára lett Bocskai Istvánnak, majd Bethlen Gábor fejedelemnek is fontos diplomáciai szolgálatokat tett. 1621-ben visszavonult a politikai élettől; Alsósztregován gazdálkodott, s bölcselkedő verseket írt. Jól tudott szlovákul is, Balassi Zsigmond főúr feleségéhez, Zborowski Erzsébethez több szlovák nyelvű levelet írt. Mint manierista felRimay János Balassiról szóló emlékkönyve