Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Sárosi Árpád

Akí üzent értem. Tegnap hívtál erdő, üzentél utánam: Odakint több a fény, igazabb világ van. Odakint kurjanthat fékezetten kedvem, Nem nyűgözhet semmi, ha vendéged lettem. Kísértetet rejtő falak, zugok, zárak, Bocsássatok már el, fáradt vagyok, fáradt. Akí üzent értem, nem várhat sokáig, Nem várhat a holnap halott hajnaláig. Régen hívtál, erdő, én csak ma jöhettem. Szomorúra sorvadt kurjantós, víg kedvem Birodalmad csöndes, mint a gyászos udvar, Tele minden ösvény, bujdosó nagy búval. Hová lett a nóta, az illat, a mámor? Kiesett a napfény, billent koronádból. Némán hull öledbe a száz húrú hárfa, Sirató dalt suttog fehér testű nyárfa. Keltsétek életre... Mí mind ott voltunk: sorsos testvérek, Mikor a vér és könytengeren keresztül A halott kedvet hozta a hajó: Megölték, ahogy az élet igéit Hirdette, vidáman és félelem nélkül: És eltemették. Évek, emberek,szörnyűségek. Hiába várnók visszatérni: Célnak, erőnek, ajándéknak? Adjátok vissza a búsak barátját Zsoltárosaí, a fordult Időnek. A toll varázsát csodának adta Isten: Keltsétek életre a Kedvet, A világnak uj evangéliumát. 123