Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

Mózes, Homéros, Buddha, Dávid, mint másvilági óriások... Az út mentén a vaksötétben sorban titáni tornyok állnak: vas tornyában a századoknak s évezredek gyémánt tornyában titokzatos harangok kongnak... Titokzatos harangok kongnak s ujjonganak az óriások: „ez itt az én harangom hangja, a lelkem teste, szívem vére..." Zenélnek a títání tornyok... Suhogva szállunk a sötétben... Új századok jegenyesorként toronylanak az útszegélyen... S a tornyok öblén más zenéket viharzik más harangok szíve... S hogy hátranézek: látom Plátót, Vergílíust, Sophoklést, Szent Pált, Dantét, Ágostont, Szent Ferencet, Petőfit és sok százakat még... S a tornyokban harangok kongnak... Fehér elefántcsont toronyban a Szűz kéklő harangvirágja... De én száguldók, meg nem állok, míg meglelem a legnagyobbat, mit ott öntöttek Názáretben.,. Mindenki kontár hozzá képest. Minden lélek tornyában ott csüng Krisztus csodás jóság-harangja... — De néha bevattázza Sátán a tornyok szép jóság-harangját, A föld ilyenkor meg-megőrül, a háborúk s a forradalmak vörös máglyákat gyújtogatnak, — míg egy vihar megint kihányja a vattát s újra csendet kongat... ...Az Örökkévalóság tornya fel-felrémlik a végtelenben... Én vágtatok, míg megtalálom a legnagyobb, legszebb harangot, mit ott öntöttek Názáretben ... SÍ