Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

Emberek vagyunk! A gyűlölet halálszagú mocsárja tengerré nőtt és vízözönt csínált, emberfülekbe zúgja, orgonálja vadító bűnös szörny-szimfóniáit s szívekbe plántál förtelmes hínárt. O én ís, én ís embernek születtem, de ezt az egy érzést nem ismerem! Hínárja, habja nem tekerg felettem. Szívem píros, szabad szirom sajkáján angyalszárny hajt a poklos tengeren... Vitorlám hajt és mindenütt megállok, hol szíveket rothaszt a bus iszap s szeráfi hangon halkan prédikálok: Testvéreim, tartsuk meg a parancsot, mít jézus a hínár ellen kiszab! Minden emberfiában önmagunkat szeressük, mert egy-test-egy-vér vagyunk Bejártam a jelent s a messzi multat, néztem a haldoklók megtörő szemébe s egy volt porból vett szívünk és agyunk. Éva királyi ágyékában lestem: az első bűnbe hogy harap anyánk s midőn a rontás átfutott a testen, a bűn, nyomor rajtam ís átkeringett s az Isten-átok együtt hull reánk. Én voltam Ábel, Isten választottja s a szőrös Káin szinte, szinte én! Én őrjöngtem míg görcsös bunkósbotja Ábel arany fejét véresre zúzta s én bujdokoltam erdők rejtekén. Én voltam a zsoltáros, híres Dávid s én leskelődtem, míg kis udvarán szép Uriásné teste szent csodáit fürdette és a vágyam megkívánta... — S bűnbánón sírtam zsoltárok dalán, Én voltam Júdás és a drága Mester vérdíjából volt bor, meg ronda tor, aztán vén fűzfán függtem elnyúlt testtel... Kakas szavára Péterrel zokogtam s én voltam a bal és a jobb lator! 65