Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

À vonó síklása: sorsoknak hullása... Színesen, dalosan örök elmúlásba hullnak a levelek. Ríadoz a nyájam: szívemnek ezernyi aranyos bárányát de nehéz terelni őszi erdőszélen! Már szét ís bocsátom: kit erre, kit arra, magam meg ledűlök a zörgő avarra halkan tílínkózní. Akinek átokként bánat ül a mellén, akinek könnye van, jöjjön ide mellém, üljön az avarra. Fölveszem tavaszról maradt tílínkómat s elfújom bánatát minden búsulónak, tavaszra várónak. Tavaszi körtánc öreg gyerekek számára. Zöld ág, zöld ág, zöld levelecske, tavasz-kertbe arany ajtót nyitogat a fecske. Furcsa kulcsa: nyitogató nyelve, csicsergő kis csodacsőre varázsdallal telve. Ringó bimbó bólogat ottan, hívogató rózsaselvmü rügyek ajka pattan. Most csöpp gyermek legyen minden ember, fürge lábbal, csacska szájjal, csodaváró szemmel. Most a bánatot, barna botunkat hagyjuk itt a kapun kívül s mindegyik rongyunkat; mert bele menni nem szabad mankósan! Nyitva van az arany kapu, bújjatok be gyorsan. Rajta gyerekek, ropjuk a táncot, arany gyermekláncfű-szárból csináljunk egy láncot. Hinta, palínta ring a rózsaszálon: híntázgassuk a szívünket arany napsugáron. Gyertek gyerekek, lányok elé álljunk, szívünkből nőtt rózsafából nyílacskát csináljunk! Aztán fussunk jó messze tőlük s a szerelem arany húrján lányok felé lőjük, Dongó méhtől csenjük a mézet s annak adjuk, kinek szive nyílacskánktól vérzett... Zöld ág, zöld ág, zöld levelecske... Tavasz-kertbe arany aj'tót nyitogat a fecske... 62