Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Győry Dezső

Csontos térdem terasza, mint a vadban Könnyed falbáját, marcangolj, sikoltozz, Sebet hasítok minden- egy szavadban. Fölvert, riasztott férfídurvaságom Jaj, lázadás csak asszonyságod ellen, Ha nőt bántok, a gyengeségem bántom, Mí lábához dönt s tárt ölébe vagdal, — Sima sziklához tajtékoz az ár. — S tört erőm ráhull, csókkal és haraggal. Freskó. Bámulatos kép: óriás terében vak isten fest vérünkbekent ecsettel nagy barna kínokat, lila titkot, píros jajt, és huzigál évszázadokon keresztül-kasul untalan hiába. A formák egymás ellen romlanak s a színek külön-külön pompás vakító káprázatja csak egy szürke mocskos egyvelegbe lomhul. Nincs értelme, nincs íze s nincs zamatja. Vergődő vázlat kínját tántorogva a tárlaton, sok víg népé között, a mí freskónk zokog. Bámulatos kép: csupa vad vonal, csupa szív, szépség, értelem, erő — csak így az egész semmi, semmi, semmi. S a beleőrült ájulva kení címül s végzetül alája-, magyar. Ars poetica. Lejárták magukat a mazna nyafkaságok s nyavalgós nyím-nyám lelkek halk bágyadt sóhaját csak elrettentő filmben íszonyítja elénk gépharcok vértengerét kiállt hősünk: a ma. Postakocsi, szélmalom és rózsaszín levél beteg szentimentális kamaszlányként fut el a repülők, mozik s a gyors búgó telefon lüktető diadalmas asszonyi vágya elől. Másult világban be megmásultunk mí is, 20