Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Urr Ida

Sóhajos ének. Én csáb azt szeretném, hogy ne sírjon senki és ... és ne öleljen senkit sem a bánat, én csak azt szeretném, hogy amerre járok fehér őszírózsák csókolják a számat . . . s haljon meg a titkon, lopva ölő bánat. Mert ha könnyet látok, halkan omló könnyet: a lelkem titokban, haldokolva vérzik . . . és a hulló lombok imádkoznak értem s tágranyílt szemekkel álmélkodva nézik, hogy csöndes cseppekben levelükre vérzik ... És csak azt szeretném, hogy muzsikaszóval : álmodjon s ébredjen a gyöngyszemű hajnal; osonjon el némán minden régi bánat osonjon el némán a bús, szörnyű jajjal, hogyha muzsikál a gyémántszemü hajnal... Lázak hintáján . . . Q Istenem én oly beteg vagyok. O Istenem a láz, a láz, a láz: Mindennap jobban ráz . . .! O Istenem most sötét van s most ég: a nap, a hold, a föld, a vár, a hegy és kétszer egy az egy . . . O Istenem mondd meddig tart az így? mondd milyenek e felkavart dalok? s ó mondjad: meghalok? Magyar költők. Egyszer a vérünk felcsobog, egyszer tett lesz az akarat és szívünk dörgő zenéje: szétzúzza a börtönfalat! Egyszer az álmunk felriad és lesz belőle puskatus, egyszer acél lesz mindenünk: az agy, a szív, a vér, a hús! 166