Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Sziklay Ferenc

Minek találkozunk? Minek találkozunk Elröppenő rövidke pillanatra Ha vágyaimnak az öröklét Tünő víllámsugár? Minek találkozunk, Ha lát ezer kíváncsi ember, S szeretnék lenni egymagam Egész világ, hogy mindenik szememmel Csak Téged nézzelek? Minek találkozunk? Felzaklatod halott nyugalmam S viharzó lelkem még soká Harsog, mint a tenger verése, Ha már el is pihent a szél! Minek találkozunk? A vak törődés meddő éjjelében, Hogy gyújts egy csillogó sugárt, Hogy áldjalak, miként a harmat A reggeli napot, amely Megváltja a sötéttől, Megváltja és — fölissza! Kisvárosban. Temető van itt, csak a fejfák élnek: Neve van mindnek és járnak, beszélnek; — Én vagyok köztük halálra szánt virág. Tunya levegő — nehéz szag, — tört sugár, — Elpuhult jólét, — jollakott lágy lélek, — Nincs verőélet, vágyak, feszülések! Az érző ember itt fásulttá ernyed, Itt nem gyűlölnek, itt nem szeretnek, Kényszerből fogant, ami kevés gyermek. Itt nem érez senki. Öröm, bánat nincsen. Itt nem érez senki kínt, vagy boldogságot, Csak valami nagy, sáppadt butaságot. Ez a hely nem a tavasz gondolatja, Elvetélt magja sáros, piszkos télnek . . . Temető van itt, csak a fejfák élnek. 152