Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Szenes Erzsi

Oh fák és kövek segítsetek és kiabáljátok, Oh hegyek és völgyek segítsetek és visszhangozzátok: „Hol vagy?" De nini, ott van amott az égen a hold. Látod ? Én látom. Nézed? Én nézem. Níní, a hold amott az égen, Rád lát, Téged néz, Csak én nem, csak én nem!! . . . Pörben az Úrral... Minek ejtetted le Uram az űrbe a földet, Míneb vírágoztattad kí rajta az életet, mint leveles folyondárt, Minek koronáztad meg kupolás hegyekkel és miért ezüstözted meg patakok futó csíkjaival! Minek újrázod meg a tavaszí mámort és miért teszed kí ablakodba a napot? Minek és miért ha én nem láthatom Ha a szemem sugara nem ihatja fel a Te dicsőséged mint kristályos harmatot, Ha nem magasztalhat Téged az én látásom, Ha nem láthatom a Te arcod fényét mindenen, kalász kiszökkenésében, az anyám szemében, a boldogok ujjongásában, a szomorodottak Téged hívásában? Mire való mindez, ha szemem világát tőlem visszakérted, S a testem itt hagytad mint sötét tömlöcöt? Míre való mindez, ha bennem már csak őrjöngő átok csűcsosodhatík és nem olvashatom reá mindenre és mindenkire a Te nevedet áldva, mint szemtől megvert gyermekre a javas asszonyok?! Vallomás. Még mindig csak a lelkemet adtam oda, Annyi sok falat kell lebontani magamban, míg eljutok az első csókig. De a Te arcod előtt, melyet anyád szemén kívül alig ért meleg érintés s csak az élet húzta rá sötét árnyékait, az éhséget, a szenvedést, először fáj, hogy leány vagyok s őriznem kell magam, mint valami kincset. Ezerszer inkább lennék ízes szamóca, melyre Te erdőbe tévedt éhes gyermek örömtől csengve rátalálsz. 143