Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Simon Menyhért

Formálta a létet, Föltétlen, szent emberi kötelesség Törni, harcolni a Tökéletesért! Jövel, Ember-kor! Lássatok engem ! Mert tett a szó is, tán inkább, mint bármi, Én mint költő őrzöm, tisztítom magam. Félrevonulva minden törtetéstől, Parancsnak véve, mít a lényem diktál, — A lényem az — egyszerű, puritán ! — Napi robotom el-kívégeztével Feleségemé s magamé vagyok ! Feleségemé: szelíd, nyájas szókkal, Halk mosolyogva kedveskedek néki. Kí a Léttől s tőlem csak jót érdemel! Önönmagamé: lehajtom a fejem írva, tanulva némán, hangtalan: Az emberiség szenvedése előtt Raszkolnyíkovként százszor leborulok. Korunk harcait, a szörnyű vajúdást Szükségszerűnek — mert megtörténtnek — Tartva, igyekszem azt a jövőt látni, Melyet a Tudás, Munka, Szeretet Hármas pillére tart szíkla-szílárdan. Töprengek: lesz-e még ujabb vérontás Vagy a fejlődés utat-tört folyama Mossa alá majd a káosz uralmát Vagy a technika, mely lehetetlenné Tett már ma ís szinte minden nagy háborút, Alakítja át gyökeresen lényünk És alkotja meg szervezett Rendünket? Énnekem szabad ímígv töprengenem — Népet és osztályt én már túlszárnyaltam. — En vagyok, leszek élő lelkiismeret, Kinek minden fáj, ami rossz, gonosz, Kinek a lénye Jóért, Igazért esd! 136 0