Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Sebesi Ernő

Fújdogáló vers a szélhez. Egy hajnal jött meg. Nem tudni, hí hozta, falusi hegyek küldték ajándékba? Kí tudja? talán nem ís ajándékba, csak úgy, mint, ahogy öreg szülék küldik, kamasz gyermekük nagyvárosi kosztra. És kószál itt, ahogy csak szél kószálhat, belezörget száz drága kirakatba, ráfú vak koldus ócska kalapjára, ez alamizsnát gondol és csalódva meghuzígál egy pár ezüst hajszálat. Húzza valami a nagy rengetekbe, kétes sikátorokba ís csatangol, itt női szemek tavaszt mosolyognak, még sose volt oly félszeg suhanása, úgy tetszik, mintha sírna nagy remegve. Szél, nagyvárosi, sejtem bánatod, itt e parfömtől terhes titokzatban szüzí illatod gőgösen kinézik, figyelmet kívánsz erdők számüzöttje, szédült naiv szél, hogy kívánhatod?! Csak szállj suhanva, vissza az erdőkbe, bűvös legyeződ meg nem érdemlik, jöjj mikor szelíd gyári lányok testét lázba gyalázza kerítő robot, jöjj akkor, hogyha gyárak hívnak bőgve ! Vérszegény ajkukra sóhajts szűz bókot, hintáztasd hajuk, komor kontvukat, borzold meg bőrük s mellőzött kís mellük s ha drága bimbót fázik olcsó blúzuk: nékik add este első forró csókod. Szél! mindegy; milyen, csak menni utánad! mondd: nem vagy te az idő sóhaja? mondd: égi száj mert miránk bút lehelni? mondd: mit sziszegsz a kígyós uton? szálljunk, hisz röptünkből úgyis lehúz a Bánat! 129