Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Rév József

Kialudt a vágyak csapkodó, vad lángja Lassan megsötétült napsugár-ruhám. Pislogó parázson apró tüzek járnak — Elszállt sasok nvomán apró madarak — S míg az ifjúságban ragadtak a vágyak, Most már nem vezet más, csak az akarat! Pislogó parázsnak rózsaszín a fénye, Imbolyogva táncol kicsi tűzhely-rácson S rózsaszínné válik elmúlt harminc évem : Melegedni kezdek pislogó parázson . . . Édes kicsi két fej bontakozik nékem, Szőke hajak, kék szem, drága két gyerek, S boldogan számolom rózsaszínű fényben: — Lángon vett parázson oh mennyit nyerek! Nekik a tüz még csak messzi, szép ígéret — Nekem — elviharzott, gyönyörű, vad álom — Ám' kíalvó lángom bennük folytatódik Ha majd végsőt pislog kíalvó parázsom . . . Libera nos a malo. Miatyánk, kí vagy a menyekben Tudod-e, hogy mí mennyit szenvedünk? Mikor a bánat letiporja lelkünk: Miatyánk, akkor ís Te vagy velünk? Mikor szenteljük meg a te Neved, Amikor nincs egy csendes óra sem, Amelyben buzgó szívünk jöttét érzi Te országodnak, bizva, csendesen, Amikor lelkünk nem pihen a bútól — — Uram! Ezt Te csak nem akarhatod? De megroggyanó térddel várjuk mégis Hogy legyen meg a Te Akaratod... Lent áll a harc, a minden harcok harca Elméletek és puskák küzdenek. Pattog a szó, s pattog a gyilkos puska És embereket ölnek emberek... Uram! itt minden harcnak egy a célja Hazudik zászló, könyv, mosolygó arc, Mert minden, minden csak a kenyérért van Kenyeret kapni: csak ezért áll a harc. Oh, a Te szavad minden harcot megszüntet, Oh, add meg nekünk, miért a harcok folynak, A mindennapi kenyerünket... 116