Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Ölvedi László

Ez a sorsod: bújva futni A Garamtól a Tiszáig. Vakra fordul mindhalálig Az életünk kenyeres pajtás. Mí már többé nem veszthetünk, Se garasunk, se reményünk. Tengünk, fogyunk, félig élünk, Meddig tart még kenyeres pajtás? Egyszer minden jaj kirobban Förgetegként, utoljára. Vagy így, vagy úgy, — fene bánja, Hát meghalunk kenyeres pajtás. Orgonavírág a gyárban. Fojtó, gyilkos köd, tülök, dübörgés, Kormot, könnyet, sóhajt ont a gyár. Görnyedt árnyak némán loholnak, Ott áldoz a falánk Molochnak Testvérem: egy ifjú proletár. Vad motorok szilaj dühe lendül, Anyag s erő döntő harcra kél, A ragyogó, sötét szemekben Álmodott csók varázsa rebben; Csöndes otthon, asszony és kenyér. S mellette a nyűtt munkapadon Csokorba kötve kéklő orgona. Illata messzi szerte árad, Simogatja mind aki fáradt S ingerkedve hullámzik tova. Behatol lelkek elzárt résein, Diadallal harsogja szerte: Szenny és hazugság semmivé lett, Kacagva zeng a győztes élet, A gyászt az ember leteperte . . . Verejték hull az orgonára, Teremtő, szent, emberi harmat. S e pár szál virág szertehullva Szívekben éled lángra gyúlva: Hitet hoz, álmot és hatalmat. 99