Közös hazában – Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről
Juraj Zvara: A CSKP nemzetiségi politikája a szocializmus építésének időszakában és a további feladatok
te az egyes szerveknek és kerületeknek a részletes (főleg szociológiai) kutatások megvalósítását azokon a területeken, ahol a nemzetiségekhez tartozók élnek. Ez a kutatómunka (mindenekelőtt a CS SZSZK nemzetiségi kultúráinak vizsgálata) az ötödik ötéves terv állami kutatási tervének részévé vált. (E feladat irányítója a bratislavai Kultúra- és Közvéleménykutató Intézet.) 1972. június 12—13-án a CSSZSZK-ban élő nemzetiségek problémáival foglalkozó tudományos összejövetelre került sor Modrán, melynek az volt a célja, hogy előkészítse a csehszlovákiai nemzetiségi kultúrák kutatását. A szimpóziumot a már említett Közvéleménykutató Intézet és a Szlovák Szociológiai Társulat rendezte. Részt vettek rajta a CSSZSZK jelentős szakemberei, politikai és kulturális dolgozói, valamint a Magyarországról és a Német Demokratikus Köztársaságból meghívott vendégek. A szimpózium feladata a következő volt: a) a nemzetiségi problematikával és a nemzetiségek kultúrájának fejlesztésével kapcsolatban konfrontálni a jelentős szakértők nézeteit mind az elmélet, mind az irányítómunka terén; b) elősegíteni a kutatás eszmei és elméleti-módszertani koncepciójának tisztázását és kidolgozását; c) megnyerni a szakértők széles rétegének támogatását és együttműködését a kutatási feladatok megvalósítása érdekében. Valamennyi említett tény arról tanúskodik, hogy a CSKP 1969 után komplex módon fejlesztette nemzetiségekkel szembeni politikáját, leküzdötte azokat a hiányosságokat, amelyek e politikában a jelentős eredmények ellenére is fennálltak 1968 előtt; s egyidejűleg szívósan harcolt a jobboldali opportunisták hatásának leküzdéséért. így készítette elő a CSKP — 1972-es XIV. kongresszusa határozatainak szellemében — a talajt arra, hogy a nemzetiségekkel szemben is teljes mértékben megvalósítsa a nemzetiségi politika marxi—lenini elveit, 6 Közös hazában 81