Tőzsér Árpád: Körök – válogatott versek 1953-1982

Adalékok a Nyolcadik színhez

annál mélyebbre ereszkedő mesterember, s megint másként a hagyományőrző, örök szabadságharcát szigorú természeti, társadalmi és erkölcsi kötöttségek közt vívó paraszt. S ez az idegen sokféleség, ha nem is rendkívüli tehetséget, de rendkívüli érzékenységet, beteges képzelőerőt, nyugtalan elmét, s hozzá egy képszerű, egy tárgyilagos, s egy egyszerre képszerű és tárgyilagos nyelvet ígért a születő fiúnak. S tarka sorsot: albérleteket a nemzet szemgödreiben, a haza szájában s Közép-Európa véredényeiben. III Mi voltunk talán falum első s egyben utolsó albérlői (a mindenkori tanítókat és fináncokat leszámítva persze). Más nagycsaládok magukba ölelték a fiaikat, a mi hadainkat szétszórta a szegénység, nem volt összetartó föld a lábuk alatt. Mire én megszülettem, apámék már végig albérlősködték a fél falut, s születésem pillanatában az éppen megürült tanítólakást lakták. Felfoghatnám a születésem helyét jelképesnek is: Csokonai még oskolát kér a parasztnak, a terméselmének, én a szó szoros értelmében beleszülettem a tudás, a fény hajlékába. A nemzet, a nagy család előre készülődött az eseményre — mondhatnám szerénytelenül —, iskolával várt, de nem mondhatom, mert engem nemhogy a nemzet, még a szüleim sem igen vártak. Elképzelem a tört fényű októberi délelőttöt, amikor anyám a világra hozott. A természet még rozsdavörösben izzott, de nálunk borús, vértanúhangulat honolt. 191