Tőzsér Árpád: Körök – válogatott versek 1953-1982

Adalékok a Nyolcadik színhez

s az ő ősei többségükben valóban pásztorok voltak. Anyai dédapám — Sándor Pál — juhász volt. A mátraalji Vizsláson született (nem véletlen talán, hogy anyám nővére, Mari néném vissza is került a Mátra alá, Sűrű-pusztára juhásznénak), s a családi hagyomány szerint a pandúrok zaklatása elől menekült északra, a Losonc melletti Fábiánka-pusztára. (A „zaklatás" nyoma öklömnyi lyuk volt a koponyáján, amit anyám sokat emlegetett, mert télidőben az ő tiszte — a legkedvesebb unoka tiszte — volt a hasogató csontheg kenegetése.) A fiatal juhász legényemberként került Fábiánkára, de nős emberként vonult tovább, illetve vissza szűkebb hazájába. Mikor ugyanis a mátraalji Váraszóra juhászt kerestek, összepakolt, és indult vissza a hegyek alá. S a konvenciós zsákok, sajtárok mellé felrakta a szekérre a fábiánkai számadó lányát, Málik Máriát is. Nagyapám — szintén Pál — már az új állomáshelyen született. Nem tudni, hogyan kerültek aztán a Palócföld másik csücskébe, az Osgyán melletti Feketerét-pusztára, de nagyapám ott vette feleségül Mózes István híresen szép lányát, Mózes Zsuzsannát. Az új pár felhagyott a „pusztai szabadok" szép életével. Nagyapám ugyan még szintén juhászként kezdte (az Osgyán melletti Zabzó-pusztán), de anyám fennmaradt keresztlevelében már az áll, hogy „apja foglalkozása: mezőőr". A keresztlevelet Ajnácskőben állították ki: anyám az Ebeczky-uradalom egyik sokajtós, hosszú-hosszú cselédházában látta meg a napvilágot. Nagyapám korai halála azonban 189