Tőzsér Árpád: Körök – válogatott versek 1953-1982

Adalékok a Nyolcadik színhez

II (Prehistória) Egyszer egy fiatal költő egy interjúban két lap nyilvánossága előtt olyan hangsúllyal kérdezte tőlem, hogy mi maradt meg bennem a „pogány Tőzsérek", a „pásztorősök szelleméből", mintha nekem minden ősöm táltos lett volna. S én most itt a vers nyilvánossága előtt jelentem ki, hogy nemcsak pásztorőseim voltak. Sőt a Tőzsérek egyáltalán nem voltak pásztorok. Ha csak azokat a Tőzséreket nem tartom pásztoroknak, akik a 15. és 16. században a nagy szarvú magyar ökrök hatalmas csordáit terelték a bécsi vágóhidakra, de azokban — a történészek szerint — inkább az első magyar származású polgárréteget kell látnunk. Az első Tőzsérek, akikhez családom emlékezete visszaér, molnárok voltak. S feltehetően vízimolnárok, mert honfoglaló vándorlásaik során (valahonnan Rozsnyó mellől indultak nyugatra) erősen tartották magukat a Sajó-Rima vonalhoz, vagyis a vízhez. Molnár volt a dédapám is, néhai Gyenes-Tőzsér János, aki a feledi éles Rima-kanyarnál körülbelül úgy állhatott meg, mint a honfoglaló Árpád a Kárpátok taréján a híres Illyés-versben: na, most merre? Ha a Rima folyását követi, s északnak indul, akkor egykettőre a szlovák Tiszolcnál találja magát, s nyugodtan nyelvet cserélhet, ha délre fordul, akkor ugyan nyelvet nem kell cserélnie, de foglalkozást igen, Gömörben 187