Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

PRÁGAI MAGYAR ESTE Szorosabban, úgy, bújj hozzám s fecsegj, a hangod kell: az édes anyaszó, ez már a tizenkettedik tavasz s idegen nyárban megőszít a hó, jobban, kicsim, szorítsd a kezem, fogj meg és Moldva-parti módon szájadat a minden élet édesanyjaként puhán csókold rám a Hradzsin kéklő árnyai alatt. A lap most indul, lenn Szlovenszkón holnap új hit világol: csókod éltet és az esti cikkben szebb erővel lángol ez a Robinzon-elrendeltetés, amit nagyárván, koldusán teszünk, — mi lenne itt, ha meg nem váltaná mindennapunk egy szó, egy csók, amit magyar nő sír meg, mikor a legszebb a Malá Strana. Oly édes vagy, és úgy nem értesz el, politika és sör: csacsog a szád, vigyázás, idegenség: mondom én, s kettőnk szavából jajdul ki a vád: te engem vádolsz, én téged, a sors nevet kettőnkön: ő a legerősebb, szép élet ez, új, bús, nehéz, vitézi, mint egy nyitott könyv: árvább a hősnél s mint az árva hősebb. 75