Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

egyik a kosztot hozza össze, a másiké a fa és a villany, a harmadiké a tejes, tartjuk, tartjuk a szüleházat, de cserepe már bankoké, de a fala már bankoké, a nyugdíj meg az Istené, ha majd valami lesz belőlünk, kifizetjük a bankokat, s visszahódítjuk falról-falra a házunkat, minden szobát, s ha tán fehér lesz a fejünk, még építünk is... Itt a tej! — s melléje a számlák: a fás, a szenes és a kamatok. Ne sírj, anyám, már belekezdtünk, az első rosszon túlvagyunk, öt gyermek karja véd s a ház korhadt palánkján rés helyett tíz kar mered: miénk marad! hogy nyugdíj nincs, vagy épp csak annyi, hogy egy síron virág lehessen, vagy tán még arra sem elég, áldott aki kenyérre ad... De néha megakad a kenyér a torkomon s a számba meg keserű méreg lesz a tej: csaholnak ádáz kuvaszok, szél rázza a rozzant palánkot, s a derűs reggeli világban látom az éhes esti hajrát, kezeket látok, kik levernék tanár nyugdíj as asztalunkról száradtas, nehéz véres kenyerünk... Nyelem az akadt falatot s nagyon-nagyon érzem magunkat s megfogva gyönge tört anyámat a nagy diófagömb alatt ezen a furcsa reggelen, felállók s kihúzom magam, mint vánszorgók élén az őr, jöjjön ha jön, ima vagy állat, tiszták vagyunk: árvák, szegények s úgy kell állnunk pusztán keményen, mint a diófa sudárának. 1920 58