Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között
V. Az irodalmi élet kialakulásának sajátos körülményei
folyamatos újratermelődését korántsem sikerült meggátolniuk. A dilettantizmus radikálisabb elfojtásához és a zsendülő irodalom színvonalának hathatósabb elmélyítéséhez fejlett és elfogulatlan kritikai szellemre és egységes esztétikai mércerendszerre lett volna szükség, ennek kialakulását azonban egyrészt a kisebbségi társadalom kulturális visszaesése, másrészt a politikai és osztálymegosztottság bonyolultsága akadályozta meg. „Tizenkét év mérlege talán itt mutatja a legnagyobb passzívát: a kritikánál - írja 1931-ben Győry Dezső. - Kritikusok voltak. Csak »a« kritikus hiányzott és hiányzik. A kritikus, aki abszolút mérték, klikkek és irányok fölötti auktoritás, nívó és centrum... Egy nemzetdarab szellemi értékteremtéséről van szó. Torkig van mindenki a dilettantizmussal. Szigor, nívó, széles horizont kell... Kritikus kerestetik ... Jöjjön az erős kritika. »A« kritika." 23 9 Győry felsorolja azokat az irodalmárokat, akik a húszas években a kívánt és szükséges kritika ígéretével kecsegtettek, és rezignáltán megállapítja, hogy közülük egyeseket (Keller Imre) a korai elkedvetlenedés, másokat (Komlós Aladár és Simándy Pál) az alkotó-írói lekötöttség vont el a kritikusi tevékenységtől. Két névnél - Sziklay Ferencnél és Fábry Zoltánnál - hosszasabban időzik, és keserűbben konstatál és mérlegel. Győry szerint ők jelenthették volna a komoly kritika két pólusát, jobb- és baloldalát. Ehhez a diszpozíciójuk megvolt, de „egyiknél a túlzó megértés és engedékenység, másiknál pedig a túlzó világnézeti szigor miatt - a kritikus megint csak elsikkadt. A nemzeti szemüveg mélyen a nívó alatt maradt, a vörös szemüveggel meg túllőttek az irodalmi célon". 24 0 Győry megállapításait ma néhány részletvonatkozásban korrigálhatjuk és módosíthatjuk, de az általa adott helyzetkép helyességét el kell ismernünk. Azt, amit fentebb „a politikai és osztálymegosztottság bonyolultságából" adódó fejlődési akadálynak mondtunk, Győry konkrét példával, az esztétikailag elbillent ellentétes pólusok frappáns szembeállításával mutatta ki. 1918-19-ben nemcsak az irodalom, hanem az irodalomkritika is a „semmi talaján" indult el, s a képzett és tapasztalt belső erők hiányát itt - néhány idősebb vállalkozó (Keller, Sziklay) mellett - nagyobbára kezdő embereknek kellett áthidalniuk. 93
