Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között

III.fejezet Az iskola és az iskolán kívüli népművelés

rályhelmecen és Rimaszombatban is a PTE munkás sport szer­vezetek ellen; ezekkel szét akarták zúzni a magyar ajkú ifjú­munkásság antifasiszta kultúrmunkájának törvényes lehető­ségeit. Szabaddá akarták tenni az utat az uralkodó burzsoázia egyre fasisztább elnemzetietlenítő törekvéseinek a magyar dol­gozó ifjúság között, de szabaddá tették az utat a keresztényszo­cialisták és az SZMKE reakciós nemzeti szervezkedésének is a pozsonyi és környékbeli magyar ajkú ifjúság körében." 13 3 A koalíciós kormányokban kisebb-nagyobb megszakításokkal részt vevő Csehszlovák Szociáldemokrata Párt magyar helyi szervezeteiben a tömegkultúra fészkeit az úgynevezett munkás­akadémiák alkották. Ezek a Pozsonyi Munkásakadémia példá­jára Szlovákia-szerte elszaporodtak, és élénk tevékenységet fej­tettek ki. A munkásakadémiák kulturális és ideológiai (politikai­nevelő) anyaggal való ellátását a szociáldemokrata sajtó (s azon belül főképpen a párt magyar nyelvű központi orgánuma: a Csehszlovákiai Népszava) biztosította. A felekezeti jellegű kulturális szervezkedés terén a katoliku­sok értek el - a progresszív körökben aggodalmat keltő - ered­ményeket. A XI. Pius pápa által 1922-ben elindított Actio Catho­lica nevű mozgalom intencióinak alapján Michal Bubnič rozsnyói püspök a harmincas évek közepén megszervezte a Szlo­venszkói Katolikus Ifjúsági Egyesületet (SZKIE-t). Ez a földmű­ves- és iparosifjúságra támaszkodó szervezet a magyar falvak­ban is nagy teret hódított: a magyar tagozat taglétszáma az 1934-es kezdő állományról (2140 főről) 1937-ben már 12 000 fölé emelkedett. A SZKIE a több ezres példányszámot elérő magyar mozgalmi lapján (Ifjúságunk) kívül havonként megjelenő előadási füzeteket és olcsó áron kibocsátott népnevelő füzeteket is adott ki. Abban a négy pontból álló programtervezetben, amelyet a mozgalom eszmei célkitűzéseiről az elinduláskor adtak ki, a 2. pont így hangzik: „A SZKIE művelt földműves- és ipa­rosifjúságot akar, mert a tudatlan tömeg csak forradalmat csinál és rombol." Ez a kinyilvánított nevelési eszmény is aláhúzza azok igazát, akik a SZKIE-t olyan akciónak minősítették, amelynek keretében „az ifjúmunkásokat akarják megszervezni saját osztályuk, a proletariátus ellen". 13 4 66 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom