Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között

Jegyzetek

európai műveltség jövőjéről nem feleltem. Nagyon pesszimista íze volt a kérdésnek, s egy fiatal nép ösztönével irtózom a borús gondolatoktól, még a kérdésektől is. Gondolja meg: egy halálra ítélt és évszázadokon át fojtogatott nemzet szabadságát lelte, lehelni kezd, eszmél, ernyedt izma duzzad, idegzete vibrál. Szabad ilyen nemzetnek tépelődnie Európa jövőjén? Valamikor, 1918 előtt sokat tépelődtem rajta, s részvevőn figyeltem az Önök tépelődését. Most nem szabad, most küzdenünk kell népünk tépelődő hajlamával, élni kell, tanítani őt, s talán a kibontakozóban levő szláv élet megoldja Európának egynémely krízisét. Az Önök missziója nincs távol a miénktől. Helyzetük, igaz, nehezebb, küzdeniük kell azokkal, akik kihullottak az idő rostáján, s küzdelmük nehezebb a miénknél. Higgye el, részvevőn figyelem ezt a küzdelmüket most is. Erőt kívánok hozzá s öntudatot." (1922. jan. 6—14—21—28.) Sziklay Ferenc írja, hogy „a Kassán megjelent Esti Újság című keresztény szellemű napilap... többek között Mécs Lászlót is először szerepeltette a kisebbségi irodalomban — és nem a bécsi Tűz —, ahogy általában elterjedt a hiedelem". (Sziklay Ferenc: Kulturális szervezkedésünk története. In: Magyarok Csehszlovákiában 1918—1938, Bp. 1938, 93—108. 1.) „A Tűz volt az, amely elhivatottságát és költészetének a szlovenszkói magyar irodalomban különösen, de a magyar irodalomban való jelentőségét is először ismerte fel, s ezt a felismerést mindenkor kellő súllyal kiemelte és hangsúlyozta: a Tűz fedezte fel őt a magyar irodalomnak s a szlovenszkói magyar irodalomnak. A Tűz lapjairól indult el mai jelentőségének és költészete mai fejlődési fokának, korszakának útja. A Tűz tette nevét ismertté, és volt egyúttal serkentő kovásza költészete fejlődésének és világot átölelő, világot szerető, emberölelő, pacifista alaphangjának." (Mécs László verskötete. Tűz, III. évf., 6. sz.) A lap első számában közölt Ballada az életről című vers „világot szerető" pátoszát, j óságeszmény ítését jól mutatják a következő sorok is: mint a jóság magvetője lépek át a falvakon, s dudva verte parlagokba piros búzát tiszta szívből telt marokkal szórok, szórok... mondsza, lesz-e új vetés? ... Cip, cirip ... hull a piros mag holt ugarra, az útszélre. Egynéhány hull jó talajba, s lesz belőle szeretet! A Tűz többek között Pozsonyban és Kassán rendezett irodalmi esteket. Mécs közvetítő leveléből Gömöri idézi azt a részt, melyben arról van szó, hogy N. Jaczkó Olga világtól távol eső paplakban nőtt fel, s magánúton végzett négy polgárijával autodidaktának számít. 268