Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Első tétel

VII A bérkaszárnyák, börtönök, pincék homályába nem tört be soha napsugár — görnyedt a hátam, gyenge vállamon zsák, a súlyos, alázó szolgaság; ó, város, hová is jutottam! Gyomromban éhség dorombolt, s borzadva néztem, hogy a bűzös, mély udvarokban penész, kór és korcs kölyök terem, szennyes ágyon tölti nászát a ferőzött szerelem. Klö-klö-klö: hallottam, éjeken át köhög a rossz tüdő, csöpög az elrontott vízcsap, s mélyen, a kövekkel burkolt föld alatt az elfojtott Forrás hörög. VIII Ruha tisztesség, pénz becsület, bor a barát — e kevély bölcsességre oktatott kemény parasztapám, s az áhított tisztesség, becsület elmaradt, nem volt bora, barátja nem akadt, szegényen, reménytelen kimúlt. Az én szemem a betű megbűvölte, szívemben más igazság, tisztább mag fogant: tudás keserves ösvénye, te vagy az egyetlen járható út. A sivatagban, a csúcsokon is, örökké szomjúhozlak, ó, Forrás! IX Még hittem, hogy enyém a szél, az ég színe, a napsugár, a nyári hőségben vibráló levegő,