Bábi Tibor: Keresek valakit

Keresek valakit - Utak vándora

UTAK VÁNDORA, TE Mint lassan süllyedő, csendes tengerfenék terpeszkedett a táj, csak sápadt, ezüst hold világolt felette. Szél támadt; messziről, ó, messziről jött e könnyű, éji vándor, fülembe sugdosott, hajamat cibálta: — Itt vagy hát, itt vagy-é, te konok, te büszke, te dacos föld fia?! . . . — s rángatta vállamról a jó szagú subát. Rám hull a szélmalom lomha, súlyos árnya, halkan felsírt a vitorla. Az akolban borjú és jámbor juh neszelt; a szél egyre cibált: — Nézd, ott a hold alatt, ott fut a fehér út. . . — s körül, mint leölt nyáj, aludtak a tanyák. Látom, ma is látom az út menti fákat, zúgó, zilált lombjuk, s hallom, hogy súgnak a búcsúzó jegenyék. Tudtam, útra kelek, s földalolt, ujjongott már bennem a lélek, hogy végre véget ért bús száműzetésem. Utak vándora, te, ó, mondd, hol kerested, s miért, ha volt hazád?! . . . i960 27