Bábi Tibor: Keresek valakit

Panta rei - Sic itur ad astra

IV Csak ez a fáradtság ne lenne, a meggyötörtek és legyőzöttek fáradtsága. Ezerévek terhe a vállán: ó, hát így megy el, ilyen vigasztalan, ilyen reménytelen a kivénült gyalogos?! Obsitján pecsét s fukar elismerés, ballag egy elhagyott dűlőúton valami megálmodott ház vagy tanya felé, s egyre gyakrabban tart pihenőt. Parasztősök ágyékából szakadt ki, s mire hazatér, a kopott küszöbre roskad, leszottyan az üres tarisznya, kulacsa koppan, nem volt benne soha se víz, se bor, szomját keréknyom vagy tócsák vize oltotta. Az a ház is: volt — nincs, valahová a téren s időn túlra libbent, elszállt a kútgém, a karcsú jegenye is. Szegény vándor ott pihen, lásd, a semmi árnyékában, s körül a szikes mező. Ujja göcsörtös, nem ír soha naplót kalandos űrutazásról, hisz írni se tud. Vad ménes- vagy gulyaként robogj, ó, robogj el fölötte, történelem! . . . 1964 135