Bábi Tibor: Keresek valakit

Panta rei - Sic itur ad astra

SIC ITUR AD ASTRA I Megyünk — ahogy a fehér utak mennek, két sorban álldogáló fekete fák árnyékában. Ó, félek, ránk zuhan a tántorgó holdkorong. Már semmi, semmi se biztos, már minden összefolyt, mint a sötétség a fénnyel, mint a színek a szürkeséggel. Erzed-e, minden oly bonyolult? A szerelem gyűlöl, a fagy megperzsel, akár a tűz, s kormoz a láng, ami él, haldoklik, de mondd, fordítva igaz-e? Én nem tudom . . . A csók s az ölelés mire jó, csak aggodalmaink, sötét gondunk szaporítja, s nem feledtet, nem vigasztal. Görnyed vállunk az eljövendő terheket sejtve, mitévők legyünk? II Sic itur ad astra. Szinte hallom 132