Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Negyedik könyv

II Alkonyodott, s ott botladoztam épp a kertben, porzó füvek, virágok közt, és megkérdeztem a kék jácintot: — Mondd meg, te jácint, miért is kel a nap, ha este újra csak lenyugszik? — S a jácint nem felelt. Ó, nem sejtettem még, hogy van éjszaka, melyre nap sosem következik. Anyám akkor a kertre néző ablakba könyökölt, nem volt idős még, s nem volt már fiatal, itt-ott ezüstös szál csillant sötét hajában. Elnéztem őt, s abban a pillanatban áttetszővé vált, akár az ablak üvege vagy a nyári levegő, és láttam, a szíve: virágait elhullató, szomorú csipkebokor. Aztán elmúlt a látomás, kijött, megállt a lépcsőn, ajtónk előtt, nevemen szólított, lágy, tovatűnő fuvolahang volt a hangja . . . Aznap este nem ettem meg a vacsorát, és éjszaka sziromhullásról álmodtam, mintha hó hullott volna egy ismeretlen, holdfényes tájra. S reggelre kelve könny szivárgott szempillám alól. 120