Bábi Tibor: Keresek valakit

Keresek valakit - Tízezer év árnyékában

A munka formálta meg ormótlan két kezem, de nyelvem alatt a vér ízével olykor csaták zajára emlékezem. II O, mondd, Galileo, mit látott bűvös távcsöved? . . . — Végtelent a végtelen mögött, benne elforgó, hűs világokat. — Galileo, ó, ki ne mondd! . . . — S miért van, ó, Galileo, hogy este nyugszik, reggel kél a Nap, a Hold is szüntelen csak vándorol, Földünk oly mozdulatlan mégis, mint fagyban dermedő folyók hátán a jég? . . . — Oly hasztalan, botor a tél dühe, a víz színén csak a jég mozdulatlan, ott lenn örök a mély sodrása; a látszat csal, fiam, nem áll egy csillagzata se. — Galileo, ó, ki ne mondd, a megkínzatás embertelen dolog! . . . — A kínpadon tagadtam én is, fiam, a Föld mégis forog . . . — Galileo, ó, ki ne mondd! . . . io