Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Második könyv

mögül bámul szemük az egyre táguló, mindinkább üres világba, vagy befelé fordul, s vigasztalan, vallató pillantással faggatják, megidézik még a múltat — mert nincs jövőjük már, csak múltjuk van. Valahol szuronyok élén, csákóik hegyén csillan még a nap. Kassa és Prága felé indulóban énekelnek, ragadja, viszi őket egy csodálatos páncélvonat; kereke gyémánt szikrát vet a visszafelé futó síneken: robognak máig, mindhalálig, s szegény emlékük veretlen vonul a semmibe. Zászlóik vörös rongyait, ki tudja, merre hordta szét a szél? Ülnek a kispadon, ereszek alján, megrokkant zsellérek, volt vöröskatonák, s oly keserű fogatlan szájukban a dohány íze. Egy nap lebuknak majd a föld alá. Csomós inuk, vén csontjaik összefonódnak a fák gyökerével, sírjuk felett a fűben olykor felszikrázik még a kaňkal in szerény virága; ínyük fekete földet őröl, s fenn sovány, idétlen tőgyű kecske rág — telek, nyarak múltán leroskad majd a korhadt fej fa. Volt egyszer, vagy sose volt; meghalt a legenda. Maradt utánuk a penészes szalmazsák, egy pár lyukas bakancs, kopott nadrág s a lom között 99