Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Herczeg Gábor: A királytigris

kikhez képest ő elmehetne sült ökörnek. Meg aztán azt mondja a levélhordó: fenevad... Ö eddig csak ugy ismerte őket, hogy a Tóni, meg a Számi, meg a Pepi •.. Egész este nem ment ki a fejéből a beszélgetés. Elvégre is az a levélhordó sem ostoba ember. Sokfelé fordul a levelekkel, itt is, ott is hall valamit, gyarapítja az ismereteket, ellesi a művelt emberek tudományát... Hogy az elefántot is lebirja...? Lehetséges. Pedig milyen hatalmas állat a Tóni... És mégis a Pepi lenne az erősebb? ... Hm. Másnap reggel, amikor a tigris ketrecéhez ért, meg-* állt egy pillanatra. A kis zománctáblát, mely a ketrecén, függött s amit soha meg se nézett, most figyelmesen elolvasta. „R. Tiger Regalis. — Királytigris". Királytigris ... A Pepi királytigris. Fenevad ... — Talán mégis jó lenne keresztet vetni — gondolta. Mit lehet tudni. Nem árthat. Keresztet vetett és ez kissé megzavarta. Lassan belépett a ketrecbe. A tigris hunyorogva, mint verésre váró kutya, leste az oldalbarugást. Hanem Péter ezúttal nem rúgta oldalba. — Talán még sem lesz jó ingerelni a rusnyát... „Sosem lehet tudni, mikor tör ki belőle a vadság .. a könyvekben áll: fenevad .. Valami eddig ismeretlen érzés volt Péterben. Nem rúgott és nem mondta Pepinek, hogy kussolj arrébb, óvatosan, bizonytalanul mozgott az állat körül. Akkor ugy jött a helyzet, hogy a tigris megint alkalmatlan helyre telepedett. De Péter most még csak annyit sem mondott, hogy kotródj arrébb, Pepi. A tigris már nem volt Pepi, aki ért a szóból, hanem fenevad... „amelyről sosem lehet tudni.. Bizonytalanul állott ott Péter s nem tudta, miként terelje el az állatot a helyéről. Valamit motyogott, hogy gyerünk innét, de ennek is a felét elnyelte. Elhátrált a tigris oldalához, közben egyik szemével a tigris mord feje felé pislogott. A tigris felfigyelt. Még mindig várt i 149