Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Schalkház Sára: Déli szünet

SGHALKHÂZ SÁRA: DÉLI SZÜNET Már vagy három hete tart a száraz, forró meleg, A nap ugy áll a felhőtlen kék égen, mintha oda lenne cövekelve. Talán már három hete áll. ott rendületlenül és ontja, ontja, zuhogtatja a meleget. Talán már három hét óta nem volt éjszaka, csak éppen sötétség és a sötétség mögül is diadalmasan uralkodott a nap izzósága. A házak fala is izzó a nap melegétől és az aszfaltba mélyen belesüpped az erős cipők sarka. Az utcát szegélyező fák komoran, alélt karokkal, némán panaszkodnak. Földrevetődő árnyékukba itt-ott egy-egy munkanélküli napszámos búvik a nap elől. Hatalmasan, mindent betöltőn terpeszkedik szét a hőség az utcákon. Egyenletesen, csengve koppan az utcakövezők kalapácsa a kis, formátlan kövekre. Nyolc-tiz ember dolgozik szorgalmasan, féltérdre ereszkedve. Két ember szemközt egymással üti a köveket, lassan-lassan mind közelebb érnek egymáshoz. Az egyik fiatal, erős. A másik idősebb. A fiatal halkan dudorász, ütései taktusra csengnek. Az idősebb nehezeket szusszant. Mikor összeérnek, egymásra néznek. Az idősebb hátrább tolja viharvert, zsiros kalapját, karjával végigsimit homlokán, melyről szakadatlan csorog az izzadság. Inge könyökig fel van tűrve s a homlokáról karjára kent izzadság most sárrá keni a karjára szállott port. Ránéz a fiatalabbra. Szemében bizonyos irigység lobban fel, mogorván, dohogva morogja: 152