Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Darkó István: A dallás

— És azt is megmondhatod, hogy ne vigyorogjék, hanem erisszék! Ezt ilyen magvasan az őr bizonyosan nem tudta, vagy nem akarta tolmácsolni, de valamit mégis szólt megint. A válasz nem volt kielégítő: — Pucolni, vikszolni! Gyorsan! Andris kipillantott az uccára. A szemében komisz tűz villant. Egy pillanatig állott csak igy s a tűz ellobbant a szeméből. Arcán szép hullámokat vetett a megszületett gondolat. Megint rántott egyet a vállán és keményen tisztelgett. Elléptében hátraszólt: — Mondd meg neki, ennek la, hogy kiglancolok hat párt is, ha ráérek és kedvem tartja. De nem most, azt a meghasadt jóegit a keservinek! Mégegyszer visszakiáltott: — Megállj, disznó, hogy magadtól nem bocsátottál! Felrohant a lépcsőkön. Átszaladt a folyósókon és le a hátsó udvarra. Itt a kövér lovasőrmester imbolygó aiakját leste egy darabig. Átkerült a túlsó udvarra és kiugrott a kerítésen. Igy jutott ki idejében az állomásra. A vonat már benn állott, de egy őszes fej, meg egy rámáscsizma egyszeribe odavillant Andrisnak a tarka tömegből. —- Édesapám! — kiáltotta és ráborult az öreg emberre. Ám az kotorászó kezekkel babrált a feje fölé, magához húzta s aztán kinyújtott karral tartotta el maga elől: — Ládd, itt vagyok! Ládd, elgyüttem! Ládd, rászántam azt a háromszázat! Zsarolás, amennyit csak magára a vonatra rá kellett adni! Mondtam otthon anyádnak, hogy asszony, hallod-e, ha sok is, de én már rászánom! És rászántam! Igaz, hogy messzebbecskét gyüttem vele, mint ha Beléndre rándulnék. Megijesztettél, gyerek, Anyád sirt, hogy belehal, ha nem szánom rá! Hát rászántam! — Jól tette édesapám! Hátha nem hijába! — Hát azt már én se szeretném, fiu! Majd kiverem én belőled ezeket a bolondságokat! Vótam én is katona. 71