Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Tichy Kálmán: Világot átfogó erő

jadni akaró uj életet, a ti magatok külön, hivatott, szép életét? —• Nem zsörtölök már, öcsém. De hivtál, idéztél, beszélnem kellett. Még csak annyit mondok: most megint jubiláltok. Harminc éves a Kazinczy Társaságotok. Jubiláljatok azzal —• s ez örök érték lesz, —• hogy megteremtitek egymás közt az egységet. Kevesebben vagytok, semhogy fecsérelni lehessen! írók, vagytok, azontúl: kiadó kell, közönség kell, kritika kell. Kiadótok van s magatok erősithetitek, ha még gyönge volna. Közönségetek kicsi, de az is több lesz, ha meg nem osztjátok s ha magatokhoz nevelitek. Kritikát — bátrat és erőset — állítsatok önmagatok fölé, ebben ne ismerjetek pajtásságot. Gondoljatok Móricz tréfás levelére azzal a —• vitézkötéssel. És mindez, mindez meglészen, ha bennetek is él s minden rnást legyőz az a világot átfogó erő, mely minket mozgatott. Belőletek sem hiányozhatik, hiszen ti is sokat próbált, sokat szenvedett, vergődő magyarok vagytok, ugye öcsém?... — No most az Isten áldjon. * És Pákh Albert szelid, szép arca, jóságos, mély tekintetű szemei, — amint Maiastoni Jakab rajzónja megörökitette őket, —• megint belesimultak az ódon keretbe, a fakult, öreg papirra. Az imént, eddig, mintha éltek, beszéltek volna? Most egyszerre nagyon nagy csend lett. A vitrinában alig látszik a fekete tintatartó, benne ludtollak, arról a csodálatos szerkesztői asztalról. Mellette kis homokóra. Törött, a homok régen kipergett belőle ... De „Kakas Márton" adta „Kaján Ábelnek" s mintha az a nyomtalanul elpergett homok s a törött homokóra azt akarná éreztetni, hogy aki adta, aki vette, akiket emléke sorba idéz, már mind ott vannak, ahol az idő nem mérhető és onnan, abból a megfoghatatlan végtelenből nézik, figyelik, mit müveinek az utódok az ősi földön? v Nagyot csikordult a kulcs a Rozsnyó Városi Muzeum fekete vasajtajában, amint melyen elgondolkozva reá42