Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])
Sándor Imre: Tempó
hogy kellőképpen értékeljem a maga ajánlatát. Egyedülálló nő vagyok, akinek a házasság az egyetlen menedéke. Maga jól kereső ember, megbízható, jó férjanyag... Megért ugy-e? Nehéz helyzetben vagyok... Arra kérem, várjunk. Ismerjük meg egymást, értsük meg egymás erényeit és hibáit, várjunk még, amig az én érzéseim elég biztosak lesznek ahhoz, hogy... egyszóval várjunk..." — Meddig? —. kérdezte akkor a fiu. — Három hónapig — volt a válasz. Most koncerten voltak, filharmonikus koncerten, Beethoven V. szimfóniáját játszották... A hatás tulsok volt és tulkevés. A lány érzéseit fölviharozta a zene és ez a viharzás felszállt egyenesen, társtalanul, majdnem azt lehet mondani, gazdátlanul. Zene közben már kinyújtotta a kezét a férfi keze után, de előbb rápillantott és ez a pillantás lehűtött benne mindent: látta, hogy a férfi éppen ásitást fojt el és aztán mérhetetlen unalommal nézegeti a tető freskóit és a páholyok faragott diszeit. A lány életének minden tartalma bele volt sűrítve az ötödik szimfóniába, ami fontos esemény érte szürke életét, az rögtön lejátszódott a zenekarban, Beethoven muzsikájára, az érzések felszívódtak és elraktározódtak a Sors-szimfónia ütemeibe. És most életre támadt benne minden, leélt élete, felgyűlt érzései kiömlöttek a zene hullámaiban, már ugy érezte, hogy most a zenében adja oda, felezi meg eddigi életét a férfivel, akivel ezután fogja életét élni... És a férfi ásított mellette!... A menekülő, visszautasító hangulat benne maradt a koncert után is. Kerülte a beszélgetést. Szigorú, kurta válaszokat adott, ugy érezte, hogy már letelt a határidő, letelt a három hónap, eredménytelenül, elvesztetten, fölöslegesenA férfi hiába faggatózott: — Mi történt, Anna? Mondja meg. Ma még hidegebb hozzám, mint az első napokban ... A lány csak azt felelte, többször egymás után: — Ma hagyjuk. Majd holnap. Holnapra kitisztul a 128