Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

N. Jaczkó Olga: Gombák a tölgy alatt

katonáskodott, méltányos áron kapott valamit a nagybirtokból, de ismét urak kezelték a mérőláncot, egyszóval nem ment a dolog olyan szabadon, mint ahogy a népszónokok vetegették nagyhangjuk pányváját az uri tagokra. Pár év múlva uj szőlőültetvények borostásodtak a Barsay régi, dús telepe körül. Az egyik uj birtokon csinos lakóház állott, fiatal emberpár foglalkozott zsendülő kertjében. Akik akkor, a bodzacsokor illatában egymásnak Ígérkeztek: az akkori tanitó és Lulika, a felesége. A diilőn Barsay ballagott sétálva. Az asszony elpirult, amint meglátta és szemrehányóan nézett az urára. — Soha sem nyugszom bele, hogy maga is részese ennek az uj birtokszerzésnek! —. Pedig nincs rajta semmi szégyelni való, mert részemről nem jogtalanság. Hát emlékszik, hogy volt? Fegyelmit sózatott rám, mert megbüntettem az iskolában a fiát a kutyaeset miatt! Ha ő megbecsülte volna békés munkámat, én nem érvényesítettem volna háborús jogaimat! Különben: tisztességesen megfizettük! Leánykájuk, a kis Bodzavirág, akin ama felejthetetlen nyáreste emlékéül maradt ez a becenév, áíkandikált a drótkerítésen a báró szőllőjébe. — Apuka, miért van már ott olyan szép piros, a miénken meg semmi sincsen? Arra ért oda az öregúr. Leszakitott egy fürtöt és odanyújtotta a gyermeknek. — Nesze fiam; nehogy ráéhezzél a lopásig! Aztán falusi szokás szerint, mint elhaladó ráköszönt a saját portájukon állókra- Még Csobáékhoz is benézett. Janku kedvetlenül pipált a küszöbön. Nem igen volt dolga, de a sorsa sem irigylendő. Azt a forradalmi sértést megbocsátotta ugyan neki Barsay, de annyira már nem bizott benne, hogy visszafogadja a szolgálatába. Uj tagot nem kapott, mert nem volt katona. Erzsa a nyitott tűzhelyen kevert valamit. — Mi jó lesz, menyecske? — Csak rántott leves, méltóságos ur. 107