Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Tőzsér Árpád - Fejezetek egy kisebbségtörténelemből

Ä A kitelepítés lakótere tágas volt, szellős. Havas tájak lógtak a falán, s egyetlen kijáratából vonatok csattogtak elő. 3 Nem mutattam, de megállt bennem az ütő. Mereven elnéztem az orra előtt, gyermek voltomban észre ne vegyen ! Tizenöt éves voltam, és addig nekem még senki sem mondta, hogy „maga". Pirultam, izzadni kezdtem, szűk lett az ingem nyaka. „Maguk eszik meg Magyarországot!" mondta. Egy kaszárnya előtt álltunk. Én vakációra igyekeztem, de a határon egy buzgó katona majdnem lelőtt. Behoztak. Álltunk. A túloldalon háztetők: piros remegés. „Maguk . . ." Falvak feszengtek. Fehér tornyokban harang rángott, mint nyakban a nyelés. Húsz éve ... — „Maguk eszik meg . . ." mondja a hadnagy és nevet. Ebben a maguk-ban nőtt fel egy gyermek, s kapott egy néptöredék létet és - nevet. (Irodalmi Szemle, 1971) 279