Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Tőzsér Árpád - Őszre jár az idő…

Ä rr Os^re jár az idő... Őszre jár az idő, jaj, őszre, s még nyárról se daloltam. Nincs szükség kerülőre, v tökök hevernek holtan. Az őszben megáll a férfi idegen ízekkel ajkán, s hirtelen vad kedve támad sírni saját hatalmán. Szülőföld, de kicsi lettél, már vállig sem ér a templom, törpék a házak, fejemre barackot senki nem nyom. Kezek porladnak, s reszket az is, mely először tartott. Elvitték húszévnyi múltam botok, fejkendők, bajszok. Virágok, ólomszín füvek, s fák alá sorba rakottan szétszedik meg összerakják azt, aki valaha voltam. Rokonok, sógorok, ángyok: örökre elváltam tőlük. Ök százan élik a múltam, én egyedül a jövőjük. Innen, hát innen indultam - és csak azért is: virágnak, átélni minden szót, és bejárni minden tájat. 268