Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - Sic itur ad astra

Sic itur ad astra i Megyünk ahogy a fehér utak mennek, két sorban álldogáló fekete fák árnyékában. Ó, félek, ránk zuham a tántorgó sárga holdkorong. Már semmi, semmi se biztos, már minden összefolyt, mint a sötétség a fénnyel, mint a színek a szürkeséggel. Érzed-e, minden oly bonyolult? A szerelem gyűlöl, a fagy megperzsel, akár a tűz, s kormoz a láng, ami él, haldoklik, de mondd, fordítva igaz-e? Én nem tudom . .. A csók s az ölelés mire jó, csak aggodalmaink, sötét gondunk szaporítja, s nem feledtet, nem vigasztal. Görnyed vállunk az eljövendő terheket sejtve, mitévők legyünk? 145