Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

Ezúttal egy citromképű angyal vett oltalmába, az kísért végig a procedúrán, és Ő kötötte lelkemre a búcsúzásnál: — Nem szabad ilyet csinálni, kislány. Megkeseríteni egy olyan áldott jó apa életét, mint az igazgató elvtárs. Igaza volt. Egy ilyen apát valóban meg kell becsülni, magam tapasztaltam, mennyi lótás-futásiba került ugyanez a dolog a lányoknak az intriben. Egy esetben majdnem kizárás lett a vége. A tanulság, amit nyertem, felbecsülhetetlen. Ráeszméltem, hogy csak a boldog szerelem szép. Hogy felemelő a pillanat, amikor egy nő gyermeket hoz a világra, de olyankor, amikor kioltanak benne egy életet... akkor ... akkor ugyanaz a helyzet megalázó. De hát mindez már nem is érdekes. A nagy botrány fejezete ezzel lezárult. Ami ezután következett, az cirkusz volt! Anna mama szerint! Szerintem is. Vagy nem kész cirkusz, ahogy dobálóztak velem? Anna mama féltette tőlem Natasát. Anyámnál csecsemőholmi sorakozott a szekrényben. Ez volt számomra talán a legkiábrándítóbb. Amikor rádöbbentem, hogy anyám magzattal a szíve alatt kísért el oda, ahol az enyémet megölték. Az ezután következő időszakból csupán képfoszlányok rögződtek az agyamban. Nagyapó kalapálja a cipőket... Zsófi nagyi lézeng körülöttem. Segítene rajtam, de nem tud ... Látom magamat egy könyv előtt, nézek a semmibe, képtelen vagyok koncentrálni. Apám hetenként egyszer meglátogat, nem megy velem sokra. Nem vagyok semmire képes. Viselkedésemben — látszólag — nincs hiba. A Romoláéknál eltöltött délutánjaimról nem tud. A zsebpénzt leadja, és perel nagyapával, amiért fusizik. — Nincs meg mindene, ami kell? — Nekem a munka kell. Belebetegszem, ha nem dolgozgatom. — Akkor menjen műhelybe! 73