Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

— A költségeket én viselem. Nem hagyom pér koronáért meghurcolni a nevem. Azután majd .,. majd intézkedem. — De tovább nálunk nem lakhat! Nekem gyermekeim vannak! Felelős vagyok az erkölcsükért! Anyám Anna maimára csodálkozott. — Hát akkor hova vigyem? Az ágyában az uram alszik. — Anyámékhoz megy — jelentette ki kategorikusan apám. •— Ott jó helyen lesz. — No... — húzta el a száját Anna mama. Apám felkapta a fejét. Már másodszor martak aznap az anyjába. Csizmadiakés villogott a tekintetében, amitől mindkét anyám megriadt. Lenyelték inkább, amit mondani akartak, szinte torkukon akadt a Zsófi nagyi múltja. Az orvos azt mondta, hogy előbb injekcióval próbálkozunk, mert a „dolog" még elég fiatal. Fiatal? összesen három hónapig voltam asszony! Azután beköltöztem Zsófi nagyihoz, de nem mertem a szemébe nézni, mintha az ő szégyenét is felszakította volna az én botlásom, mintha neheztelt volna, amiért ismét át kellett velem élnie régi szégyenét. Mintha nagyapa is dühösebben kalapálta volna a cipőket. Mintha... Mintha ólomlábakon haladt volna az idő. Végre jött Erika szaladva: — Megérkezett! Hazajött! Szalajtottam vissza az üzenettel: Jöjjön hamar! Apám képes 'és elront mindent. „Az én lányom! Az én nevem! Az én állásom! Az én becsületem!" Nem, nem! Az én becsületem! Az én szerelmem! Az én boldogságom! Eljött! Zsófi nagyi magunlkra hagyott. N agy apus vette a kalapját, nem kívánta őt megismerni. Ügy mondta, nem felel saját hevülékeny csizmadiavéréért. Iván belépett az ajtón, éppúgy, mint elképzeléseimben oly sokszor, de nem mosolygott. Mély tisztelettel kezet csókolt, majd átnyújtott egy kis csomagot. 70