Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

pedig akkoriban mindent elkövettem, 'hogy sikerüljön. Tö­rülgettem az edényt, bevásárolni jártam, és merő igyeke­zetből bekapcsolódtam Natasa nevelésébe is. — Bezzeg én az anyám kedvéért mindig megettem a spe­nótot — hazudtam neki, pedig utálom. Mármint a spenó­tot! — Inkább ne jártál volna annyit inni, ha úgy szereted az anyádat — válaszolt erre a liba. — Nem tudsz magadra vigyázni? Ah, mit tudnak ezek az életről, gondoltam ilyenkor. Meg­van mindenük. És mi az, hogy vigyázni? Persze hogy tu­dok magamra vigyázni... Mégis odaállok az Iván ablakába, és onnan figyelem, mit csinál odaát Gizi nagyi. Mert a lakásunk éppen szem­közt van. Meg néhanap a kis szőnyegeket is rázogatom a balkonon. Ilyenkor Iván dühösen rám kiált: — Vigyázz, kérlek, meglát valaki! — Nem sejti, hogy éppen azt aka­rom. Kikürtölni boldogságomat a világnak. Vagy legalább az udvarunknak ... Ilyen ostoba voltam akkor és ilyen boldog! Anyámék szeptember elején „nászútra" mentek Jugóba, én pedig Gizi nagyinál aludtam, hogy ne legyen olyan egye­dül. Abban az ágyban feküdtem, amelyikben anyám Pali bácsival... De már nem izgatott, az éjszaka nagy részét úgyis a szomszédban töltöttem. Napközben is átugrottam Ivánhoz, elmosogattam az edényt, letörölgettem a bútorról a port, és felfedeztem: ha az ember szereti azt, akire dolgozik, a két keze is joibban engedelmeskedik. Már csak elvétve csúszott ki egy-egy tá­nyér a kezemből. Főzni is megtanultam. Egyelőre csak tü­körtojást meg paprikás krumplit, de bécsi szeletet is be­ütemeztünk meg tyúklevest... Sajnos, erre már nem ke­rülhetett sor, mert október elején külföldi vendégjátékra indult a színház. Ivánt mintha kicserélték volna. Ideges volt, néha túlságosan is az. Minden gondolata a szerepei körül forgott. Idejét teljesen lekötötte a színiház, televízió, rádió, film. 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom