Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

Karjaiba kapott, felemelt a magasba, mint egy gyereket, felkiáltott: — Te! Te! — Csak ennyit. Istenem, milyen kevés ez így leírva, és milyen sok volt, amikor ő mondta. Kijelentette, hogy „frenetikus" tehetség vagyok. Kíván­ságára betanultam Júlia monológját a második felvonásból. A rekamién összebújva idéztük Faustot meg Hernanit. Azt mondta, újra átéli velem az ifjúságát. De egészen komoly dolgokról is tárgyaltunk. Mintha is­kolában ültem volna. Felvilágosított arról, hogy a kiejté­sem sem érthetőbb, sem hatásosabb nem lesz, ha kiabálok. Jönni, menni, járni, ülni, sőt enni is ő tanított meg. Meg­magyarázta, hogy a mozdulatnak mindig igazodnia kell a tartalomhoz, meg hogy a valóságot sokkal könnyebb el­játszani, mint a költészetet. Elképzelt eseményeket kellett megoldanom, vagyis etű­döket gyakoroltam. — Mit csinálnál, ha... ha becsapódna mögötted a la­kásod ajtaja, és neked csak a lépcsőházban jutna eszedbe, hogy a fürdőszobában nyitva hagytad a vízcsapot? — Becsengetnék hozzád, és te intézkednél. Nevetett. — Valami nehezebbet! Képzeld el, hogy benyitsz egy szobába, és ott a vőlegényedet, férjedet... vagy valakit, akit nagyon szeretsz, más nő karjaiban találod... Elkomorodtam. — Ezt nem akarom elképzelni, Iván... — átöleltem a nyakát. — Édes, édes Iván! Ezt nem akarom elképzelni! A későbbiek során azt is megtudtam tőle, hogy Filippi nem egy új presszó, ahova randira hív, hanem Shakes­peare-t idézi, amikor így búcsúzik: „Hát akkor Filippinél találkozunk..." A „Sasfiók" nemcsak egy ifjú sas, hanem egy öreg színdarab címe, és azt, hogy „Jöttem a Gangesz partjai­ról ..." nem Gandhi mondta egy népszövetségi gyűlésen, hanem Ady Endre, akit Iván szerint az utóbbi időben a mai modernek miatt kissé elhanyagolunk... Megismertetett Sztanyiszlavszkijjal meg Villonnal, megmagyarázta, mi a 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom