Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság
Ifjúságból elégtelen
mai fiatal, ennyi az egész. Csaó, csaó, bambina ... Nekem nem mindegy, mit művel az anyám! És kivel műveli azt! És mit pletykálnak róla a házban! De kiről vegyek ezután példát? Köszöntem Gizi nagyinak, úgy emlékszem, kezet is csókoltam neki... Marhaság, ez is csökevény. Kérdezett valamit, a fülébe ordítottam, hogy hosszú, azután végigvágtam magam ruhástul a sezlonon, a fal felé fordultam mintegy jelezve: Nem vagyok jelen. Hagyjanak nekem békét! Hagyjanak békében! Sokat gondolkodtam már azon, hogy tulajdonképpen miért váltak el egymástól a szüleim. Egyszer meg is kérdeztem anyámtól. — Megbolondultunk — válaszolta röviden. — És ha nem bolondultok meg, akkor talán máig is együtt vagytok? — Lehet... — De hát mégis! Apa nem iszik, Anna nénit nem veri, te sokkal csinosabb vagy. Na jó.. . itt van Pali bácsi... De ha itt lenne apa, akkor talán nem lenne szükséged a bácsira. Anyám hallgatott, végül is azt mondta: — Végezd a dolgod, és ne törd olyasmin a fejed, ami nem tartozik rád! Hogy nem tartozik rám? Hát kire tartozik akkor? Kire? Csak illik tudnom, miért távolodott el egymástól az a két ember, aki az apám és az anyám! Akik valamikor... mert ugyebár... mégiscsak szerethették egymást, ha én a világra jöttem! Na jó, nem lobogtak. Egy életen keresztül nem lehet lobogni, belátom. De mégis, amikor már az a bizonyos tűz lecsendesedik, azután nem marad az emberben semmi? Semmi a világon? Persze, ezek akkori gondolataim voltak. Azóta már én is többet tudok. Meglehet, ma már az anyám is másképp válaszolna. Talán az igazat is megmondaná. De én ma már nem vagyok rá kíváncsi. Azóta majdnem két esztendő múlt el, de akkor, azon a reggelen, amikor először láttam Pali 48