Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

— Konyakot ritkán. Inkább gint. •— A vodkát meg a rumot elhallgattam. — Az sem rossz. Helyes kislány maga, Boriska. Már a múltkor megállapítottam, amikor találkoztunk a lépcsőházban. De maga akkor rám se nézett. — Inkább maga nem vett észre engem. — Lehetetlen! — De, de! A feleségével ment! — Akkor lehetséges. Energikus hölgy. Nem szeretek vele vitatkozni. — Koccintott, felhajtottuk a konyakot. —• A feleségének nyilván rossz tapasztalatai vannak magával kapcsolatban. — Feltételez rólam ilyesmit, Boriska? Juj, milyen gyönyörűségesen tudta kimondani: Boriska! — Nem iszom többet. Ne fáradjon — tiltakoztam, amikor láttam, hogy harmadszor is telik a pohár. Nem vette figyelembe. — Tudja, kedves, bizonyos mértékben hízelgő a rólam alkotott véleménye. Pedig nem is akartam neki hízelegni. Ekkor váratlanul felgyulladt a lépcsőházi világítás, mind a ketten exre bedobtuk az italt, ő behúzódott a lakásba, de csak a Papp fiú jött haza, aki felettünk lakik. — Szia, Boris... — köszöntött, miközben kettesével szedte a lépcsőt. Amíg el nem tűnt, úgy csináltam, mintha az ajtónkat nyitogatnám. — Borzasztó, milyen sokan laknak egy ilyen házban! — jegyezte meg, miután visszajött, és a lépcsőházi fény ismét kialudt. Azután kis szünetet tartott, mintha tűnődött volna, kimondja-e. Kimondta. — Nem várná be anyukáját nálam? Semmi értelme annak, hogy itt kuporogjon. Kitűzünk egy cédulát. — Még csak az hiányozna! — Akkor nem tűzünk ki cédulát. — Szép véleménye lehet rólam. —• Tulajdonképpen semmilyen véleményem sincsen magáról, kedves. Csupán segíteni akarok. Mégsem térhetek 43