Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság
Ifjúságból elégtelen
egy piruett közben beleverte fejét az ajtó sarkába, és bömbölésétől nem hallottam a saját szavam. Csak akkor vigasztalódott meg, amikor Andris bevette a partiba. Osztott, kevert, és az első fordulóban kontrát adott neki. Reményvesztetten ültem ki a konyhaerkélyre, majszolni kezdtem a zsíros kenyeret, amit Mari nagyi a kezembe nyomott. Ö mellém telepedett, és bekapcsolta saját magát. Kiderült, hogy a nagyi életében is elég a hézag. — Látod, látod, milyen ,'ildott apád van — kezdte. —Tied minden gondolata. Odafektetnek téged a kis szobába, míg engem kiűznek a konyhába, mint valami szolgálót. Aludni sem lehet ott, úgy zúg a lift. Hogy a cséplőgép is zúgott, mondogatják. Hát persze hogy zúgott, de az szép volt. A kenyér áldás, a kenyér élet! A lift meg lift! Utálom! Mire besötétedett, Mari nagyinak eszébe jutott az eperfa is a falujából meg a kutya, amelyik az ablaka alatt csaholt ... Nekem a telefon járt az eszemben, amelynek a végén nem jelentkezett senki. Mire aludni mentünk, a húszas Andris zsebében lapult, míg Natasa bírta az ígéretet a két pofont illetőleg, amenynyiben az elhanyagolt történelemkönyvet elárulja a szülőknek. Amíg Mari nagyi rendet csinált a gyerekek után, én anyám szolgálati számán próbálkoztam, de onnan azt a választ kaptam: „Szabadnapos!" Fél tíz volt. Nekem tíz óráig ki kellett jutnom a kapun. Pali bácsi szerint léteznek dolgok, amelyeknek az ember csakis akkor tudja felmérni valóságos értékét, amikor megfosztják tőle. Ilyesmi a levegő, az anyai szeretet, és ilyesmi lelhet — Pali bácsi szerint — maga az élet is... Számomra ez kissé nyakatekert filozófia volt, mégis ez forgolódott szüntelenül az agyamban a konyha melletti kis szobában, ahol aludnom kellett volna, de az álom elkerülte a szememet. Igaz, le se feküdtem. Szabadulásom esélyeit mérlegeltem és lépteimet számolgattam. Négy oda; négy vissza, szélességben terpeszállás, jobbra vaságy, balra 33