Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

természetes is. Igyekeztem tehát a továbbiak folyamán az ő lelkivilágában elhelyezkedni. Jó ideig sikerült. Arról beszélgettünk., hogy mi a teendő, ha nem találju!k meg a fiút, és egyáltalán, hol keressük, és mit mondunk neki, ha előkerül? Miután ezt a tárgyat kimerítettük, Nina türelmetlenül fordult felém: — Tulajdonképpen meddig várakozunk tétlenül? — Amíg történik valami — csillapítottam. — Amíg valami történik, addig én megőrülök! — Ez esetben kénytelen volnék téged hideg vízzel nyakon önteni. Nina végignézett Nyugat-Németországból származó kiskosztümjén, és úgy döntött, hogy mérsékeli magát. Ezek után sokáig nem volt miről beszélgetnünk. Vagy inkább nem volt kedvünk hozzá. Nina ezt az állapotot sem bírta sokáig. — így kezdődik, cuncimókus! — mondta ismét fejhangján. — Mi kezdődik így? — kérdeztem. — A boldogtalanság! — Azt hittem, hogy így fejeződik be! — Nem a saját boldogtalanságomról beszélek, hanem a tiedről. Kedvem kerekedett hozzávágni a poharat, talán meg is teszem, ha nem sajnálom a barackpálinkát. Szerencsére Nina is ráeszmélt tapintatlansága méreteire. — Bocsáss meg, cuncimókus — rebegte (fejhangon) —, de nem bírom elviselni a saját gondolataimat. Kivételesen súlyosak. És a te arckifejezésed is olyan sokatmondó. De ezután csakis kedélyes dolgokkal fogok foglalkozni, legalábbis ami számomra kedélyes, vagy inkább ami szép, felejthetetlen ... Tudod, amikor világra hoztam ezt a fiút, milyen nagyszerű ember voltam én még akkor. És milyen nagyszerű pillanat volt. Tolakodott ki a testemből a kisöreg, tolakodott, tolakodott, mintha attól tartott volna, hogy valamiről lekésik, aztán végre megjelent, és az arcán undor és fáradtság látszott, nagyon megviselte a munka ; mihelyst észrevette, hova került, ordítani kezdett. 298