Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

ezt olyan hangon, hogy kevésbé érzékeny fülű feleség is felfigyelt volna rá. — Nem nő? — kérdezte élesen. — Hanem? Angyal? Tündér? Akkorát rántottam a kormányon — láthatólag minden ok nélkül (mert még egy kutya sem szaladgált az úton) —, hogy szinte belém szaladt egy kocsi. — Ne idegesíts — mondtam —, mert nem tudok vezetni! — Na látod! — mondta diadalmasan. — Hiába próbálod letagadni, Lizzie mégiscsak nő! Csupán beszélünk róla, és te máris izgulsz! — Csakis kellemes izgalmakra tudsz gondolni? Jellemző rád! — No lám! Több száz kilométernyire kell tőlem távoznod, hogy ráeszmélj, mi jellemző rám. Ez viszont rád jellemző! — Már megint veszekszünk? — Vagy van egyenjogúság, vagy ne halandzsázz máskor meggondolatlanul. Végtére is... ón sem kívánhattam tőled, hogy kínlódj. Más a test, és más a lélek, őszinteség mindenekelőtt, így mondtad, nem? Emberek vagyunk.. . Beszélni kezdtem, hogy kedvére tegyek. Be akartam fejezni a civódást, tiszta lappal akartam hazaérkezni. — Lizzie hatvanhétben ment ki, hogy tökéletesítse angol nyelvtudását. Hatvankilencben férjhez ment egy angolhoz, mert nem akart illegálisan kint maradni, özvegy édesanyja itt él, nem akart elszakadni tőle. Lizzie nagyon jó gyerek, a házassága azonban nem sikerült. A férje felszedett egy francia nőt, és elköltözött tőle. Persze, megfelelő tartásdíjat folyósít neki, az angolok ilyesmiben nagyvonalúak, de Lizzie mégis egyedül maradt. Idegenben sokkal jobban fáj az egyedüllét, mint otthon. Keresni kezdte honfitársai társaságát, velük jött el egyszer hozzánk a mulatóba. Hát így, így ismerkedtünk meg. A többi nem érdekes. Lizzie nagyon kellemes partner volt. Nem volt követelőző, nem rámenős, és a legfőbb erénye talán, hogy ugyanabban az időben csak egy fiúval flörtöl. Egyébként nem volt titok 273