Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

távol vagy, leteszem az érettségit, aztán, ha hazajössz, beiratkozom a főiskolára ... Azt hiszem, német—francia szakra. Azonkívül a gyerek is itt lesz a nyakamon, lesz elég dolgom. De ha már felhoztad, beszélgessünk. Az semmi esetre sem ár: Tehát, amint mondtam, hazaköltözöm az anyámhoz. — Visszafogad\, — Remélem. — Beszéltél vele — Nem. — Akkor honnan tudod? — Tizenhat és fél évig egy fedél alatt éltem vele. Gyuri hallgatott. — Nem hiszed, hogy nem beszéltem vele? — Nem. —• Szóval nem hiszed! És azt el fogod hinni, hogy nem volt más az életemben, és folyton csak rád gondoltam. El fogod hinni? Gyuri magához szorított. — Nagy marha vagyok én, Nina. — Tehát? — Megegyeztünk! őszinteség mindenekelőtt! — Csak aztán be is tartsuk a megállapodást, Gyuri. És tudjuk majd elviselni az őszinteséget! — Azt hiszem, a leggyötrelmesebb igazság is elviselhetőbb, mint az elhallgatott hazugság. — Amennyiben az ember olyan, hogy szeret gj^ötrődni. — Hát igen! Amennyiben az ember olyan! —- Még erősebben szorított magához. — Értelmes kislány vagy te, Nina, bármit is mondanak Liliék. Értelmes vagy, imádlak, és örülök, hogy rád találtam — mondta Gyuri, és annyira magához szorított, hogy arról már szinte illetlenség beszélni, és nem is tartozik senkire. Az éjszaka további részét aztán már nem töltöttük elmélkedéssel, míg csak berregni nem kezdett az ébresztőóra, és Lili át nem szólt a másik szobából: — Gyerekek! Felkelni! 257