Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

Meglehet, igaza van Gyurinak, Anyám csakugyan egyszerű asszony, de nekem mindig a javamat akarta, ehhez nem fér kétség. Azután volt nálunk valami, amit puritanizmusnak neveznék. Gyuri primitivizmusnak hívta. Igaz .. . nem voltunk olyan művelt család, mint ők, de az egyszerűségünk feltétlenül tiszteletet követelt. Hogy anyám minősíthetetlenül viselkedett, amikor beállítottunk hozzá és megmondtuk, hogy Gyuri a gyerekem apja? Más szülő hogyan viselkedik ilyen helyzetben? Nem tudom. Az én anyám összeesett, mielőtt tudtára adtam volna, hogy a sörényes ifjú egyszer majd híres jogtudós lesz vagy feltaláló! Mikor magához tért, kinyújtotta a jobbját, mint bibliai tárgyú képeken az angyal, és kiűzött minket a családi házból, melyet apu épített saját kezűleg. Takarodjatok a szemem elől, kiabálta, látni sem akarlak benneteket! Ilyet tenni velem! Hogyan nézzek az emberek szemébe! És a kezével eltakarta az arcát, mintha a szoba telis-tele volna emberekkel, akik felelősségre akarnák őt vonni a „botlásomért". Szó, ami szó, elég nevetségesen viselkedett anyu. Boldog-boldogtalannak dicsekedett. Az én lányom nem olyan! Az én Ninám hallgat a szüleire. Mi Ninát nem úgy neveltük! Alaposan keresztülhúztam a számítását, igazán legkevesebb, amit tehetett, hogy elvesztette az eszméletét. — Most mi lesz velünk? — kérdeztem Gyuritól, amikor kint voltunk az utcán. Ő kis ideig gondolkodott, végül jobb megoldás híján azt ajánlotta, hogy menjünk a Hegyiligetbe. Hétköznap délelőtt kevesen vannak ott, hátha séta közben eszünkbe jut valami. Járkálás köziben azonban nem gondolkodtunk, hanem csókolóztunk meg fagylaltot ebédeltünk egy büfében, estefelé megittunk pár pohárka erőset, mert kezdett hűvösödni, és a gyomrunk is korgott. Bizonyára ennek a muzsikájától merítette Gyuri óriási ötletét, hogy menjünk el hozzájuk, boldogítsuk az ő anyukáját is. Nem voltam túlságosan elragadtatva a javaslattól, de miután jobbal nem szolgálhattam — mentem. Nem történhet egyéb, vigasztaltam magunkat, mint hogy onnan is kidobnak. — Akkor még mindig elmehetünk apámhoz — biztatott 223